Nemak Családi Nap 2016

 Kategória: Rendezvény

Kiváló hangulat, napsütés, finom ételek-italok, ajándékok, kellemes zene és remek társaság – dióhéjban így lehetne összefoglalni a Nemak 2016-os családi napját. 2015 után idén ősszel ismét Nyárbúcsúztató Családi Napot szerveztünk munkatársainknak, melyet ezúttal is sportvetélkedők gazdagítottak. Sokszínű programok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt délelőtt 10 órától este 7-ig, valamint az egyéni versenyzők mellett csapatok mérkőzhettek meg fociban, kosárlabdában, röplabdában, kötélhúzásban. A gyerekeket Szandi szórakoztatta, míg a felnőttekhez Nika, a Dynamite Dudes és a Soma Acoustic látogatott el. Mindemellett teljes ellátás, finom ételek és italok, valamint ajándékok várták sportos kollégáinkat és családjaikat. „A cégvezetés örömmel látta a 2015-ös családi sport olimpia sikerét. Mivel úgy ítéltük meg, hogy mind a helyszín megfelelő arra, hogy két-háromezer embert, dolgozóinkat és családtagjaikat vendégül lássa, mind a programok felkeltették a kilátogatók érdeklődését – egy kis sportolás, játékok, koncertek, étel-ital fogyasztás, bemutatók –, ezért már az év elején eldöntöttük, hogy idén is maradunk a jól bevált gyakorlatnál és a tavalyihoz hasonló, színvonalas rendezvényt szeretnénk biztosítani munkatársainknak. A Győrújbaráti Gyerektábor most is kiváló helyszínnek bizonyult, szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadott minket, úgyhogy az előzetesen várt létszámnál is többen tudtak részt venni a családi napon (több mint 2000 fő). Örömmel láttuk, hogy a sport vetélkedőkre, versenyekre sok résztvevő jelentkezett és jól érezték magukat, büszkén vették át nyereményüket az eredményhirdetéskor. A gyerekek számára egész nap rendelkezésre álltak a jobbnál jobb játékok, a sikerről pedig mindent elmond, hogy még 19 óra után is várakoztak a lurkók, hogy sorra kerüljenek. Igyekeztünk olyan énekeseket, zenekarokat meghívni, akik valamely módon kapcsolódnak vállalatunkhoz, illetve a sztárvendégek mellett jó szórakozást tudnak nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Mivel mind a helyszínen, mind pedig a rendezvényt követő napokban sok pozitív visszajelzést kaptunk , ezért szeretnénk, ha a következő években is hasonló módon tudná a „Nemak család” együtt búcsúztatni a nyarat – hagyományt teremtve. Ezúton köszönjük, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre, ezzel is hozzájárulva annak sikerességéhez.” – szól Mersich Gábor, gazdasági igazgató összegzése a családi napról.

Horváth Eszter

img_8944 img_9213 img_8915 img_8742 img_9638 img_9830 img_9434 img_9383 img_9226 img_9034 img_8979 img_8950