V. Győri Édes Napok

 Kategória: Édes Napok

Hagyományainkhoz híven vállalatunk idén is elhozta Győrnek az Édes Napokat, a nagysikerű csokoládé- és édességünnepet május utolsó hétvégéjén, mely ebben az évben 5. alkalommal került megrendezésre a Dunakapu téren.

Napközben látványos gasztrobemutatók és szakmai programok várták az érdeklődőket. Pénteken a PASO, szombaton Lovasi András és a Kiscsillag, vasárnap az Esti Egyenleg zenekar gondoskodott a hangulatról. Természetesen nem maradhattak el a Nemak által támogatott szervezetek fellépései sem: a Nyúli Sporttwirling és Mazsorett Egyesület, a Likócsi Ashihara Karate KSE és az idén először közös kísérleti bemutatóval készülő Mobilis és Miskolci Egyetem.

Vállalatunk idén is ajándékkal kedveskedett azon dolgozóinak, akik kilátogattak a rendezvényre és meglátogatták a Nemak faházat.

Győr egyik legnagyobb munkáltatójaként számunkra kiemelt fontosságú, hogy a győri és környékbeli emberek közül minél többen ismerkedjenek meg a nevünkkel, tevékenységünkkel, melyhez elengedhetetlen a lelkes önkéntesek bevonása. Idén több mint 50 kolléga áldozatos részvételével valósítottuk meg ezt a nagyszabású rendezvényt, nekik ezúton is köszönjük!

Az Édes Napok rendezvény remek alkalmat kínál folyamatosan bővülő cégünknek, hogy részt vegyünk a város életében, egyúttal közelebb is kerüljünk leendő új munkavállalóinkhoz. Az esemény támogatása a széleskörű társadalmi felelősségvállalási programunkba része. A Nemak büszke támogatója a sokszínű Győrnek.

Virágh Dóra, Szilasi Péter Tamás

 IMG_1948IMG_1892IMG_1998m01IMG_1161IMG_1314Nemak-7798Nemak-8122Nemak-8515