XVI-XVII-XVIII. Jubileumi rendezvények

 Kategória: Rendezvény

Rendhagyó keretek között zajlott 2020 első jubileumi rendezvénye szeptember derekán. Normál esetben ekkor már legalább a második, de inkább a harmadik csoportját kellett volna köszöntenünk annak a 170 kollégánknak, akik idén 5-10-15-20 éves jubileumukat ünneplik.

Nem normál eset van, ez a napnál is világosabb… Hogy a rendezvényre a koronavírus 2. magyarországi támadása közepette egyáltalán sor kerülhetett, az a szigorú védőintézkedéseknek és a résztvevők fegyelmezettségének köszönhető. Mindannyian a vállalat által biztosított maszkban érkeztek, a rendezvény alatt pedig ügyeltek a távolságtartásra, valamint a személyes érintkezések kerülésére. A szervezők módosítottak a rendezvény jól bevált lebonyolítási módján, hogy garantálják a résztvevők biztonságát: a megszokott ajándékátadást nem előzte meg kézfogás, nem készült csoportkép és nem volt svédasztal jellegű vendéglátás sem. Utóbbi helyett étkezési bónt kaptak az ünnepeltek, melyet a vállalati büfében használhatnak fel a hónap végéig.

COVID ide, COVID oda, egy dolog nem változott: az érzés, amit a szervezők és a vállalat vezetősége a jubilánsok sorain végigtekintve él át, melyet a legkifejezőbben a büszkeség és a hála szóval írhatunk le. Ahogy a két vállalatvezető ünnepi beszédében kifejtette: „Tény, hogy rengeteg problémával és kihívással nézünk szembe pillanatnyilag és a jövőben is, de pillantsunk vissza kicsit a múltra, emlékezzünk, honnan indultunk és főleg, hogy hová jutottunk az itt eltöltött 5-10-15-20 év alatt! Az elmúlt két évtizedben kétszer dupláztuk meg gyártási kapacitásainkat, amit veletek együtt, közösen értünk el. Hogy eddig eljutottunk, ezt szeretnénk most itt nektek megköszönni. Bár az idei évben komoly csapások sújtottak minket, biztosak vagyunk benne, hogy a ti tapasztalatotokra és elhivatottságotokra támaszkodva ismét fényes sikerek előtt állunk, melyek alapjait az új termékeink és az új technológiánk, az alacsony nyomásos öntés jelenti majd.”

Mindössze 3 héttel később, október 9-én köszöntöttük azon kollégáinkat, akik a létszámkorlát vagy egyéb akadályoztatás miatt nem tudtak a szeptemberi jubilánsokkal ünnepelni.

Ééééé már csak egyetlen csapat maradt, akiknek a győri alumíniumöntöde sikereiért 5-10-15-20 éve végzett hűséges munkájáért a novemberi rendezvényünk keretében mondott köszönetet a vállalat ügyvezetése.

GRATULÁLUNK ÉS TOVÁBBI SIKERES ÉVEKET KÍVÁNUNK VÁLLALATUNKNÁL MINDEN ÜNNEPELTNEK!

Nagy Dániel