Nemak Családi Nap 2019

 Kategória: Rendezvény

Nem múlhat el a nyár a Nemak hagyományos családi napja nélkül!

Éljen soká az ifjú pár! Mármint amelyik miatt egy héttel el kellett tolnunk az idei családi napot. Az immár hagyományosnak nevezhető helyszínünk, a győrújbaráti gyermektábor területe ugyanis szeptember első hétvégéjén egy esküvő miatt már foglalt volt.

Neheztelésről persze szó sincs. Már csak azért sem, mert igazán jó cserét csináltunk! Talán emlékszünk még: szeptember 7-e (az esemény eredetileg tervezett időpontja) kifejezetten barátságtalan időt hozott szürke felhőkkel, esővel, széllel. Egy héttel később viszont már simogató napsütés, lágy szellő és kellemes 22-24 fok, mondhatni idilli körülmények fogadták a Nemak Győr Kft. legnagyobb családi rendezvényére kilátogató mintegy 2550 főt. Munkatársak, barátok, barátnők, férjek, feleségek, gyerekek és nagyszülők. Ezen a napon mindenki megtalálhatta a számítását, hiszen a vállalat vezetése és a rendezvény szervezői ezúttal is gondtalan kikapcsolódásról és teljes ellátásról gondoskodtak minden korosztály számára. A festői környezetben fekvő, minden szükséges infrastruktúrával jól ellátott tábor – ahogy az az előző években is igazolást nyert – ideális helyszín ekkora tömeg fogadására. Megközelítése a kibővített parkolók és a győri vidéki buszpályaudvarról induló, ingyenes különjáratoknak köszönhetően gyerekjáték.

És ha már kicsit előre is szaladtunk: a kicsik nagy örömére idén is számtalan játék és ajándék várta a legifjabb nemakosokat. Ezúttal is nagy sláger volt a légvárrendszer, az élő darts, az XXL csocsó, a bátrabbak kipróbálhatták magukat a rodeó lovon, lézerharcban, a söprögetőben vagy a mászófalon. Nem hiányozhatott az arcfestés és a kézügyességet igénylő foglalkozások egész sora sem a repertoárból. Felnőtteket és gyerekeket egyaránt várt az ügyességi Exatlon bajnokság, de lehetett focizni, kosarazni, röplabdázni, lábteniszezni, pingpongozni is. A legaktívabb résztvevőket idén is díjaztuk, a Nemak Olimpiai Bajnoka Tóth János III (G2B öntöde) lett.

A sportos küzdelmekben vagy éppen játékban megfáradt vendégsereg hűsító árnyat adó fák alatt vagy a rendezvénysátorban pihenhette ki magát. Utóbbi helyszínen a Grácia Tánccsoport, majd a bőséges ebéd elfogyasztása után a Mobilis kísérletező kedvű tudóspalántái, valamint Tolvai Reni és a Fiesta együttes gondoskodtak a nagyérdemű szórakoztatásáról. Közben mindenki elmajszolhatott egy-egy jégkrémet, hot-dogot, sós perecet, továbbá jól behűtött üdítők, egy pohárka bor vagy sör mellett vitathatta meg barátaival, munkatársaival az élet nagy kérdéseit.

A várva várt napot a tombolasorsolás zárta, nem akármilyen, „okos” nyereményekkel: gazdára talált fitnesz óra, go-pro kamera, tablet, okostelefon és egy nagy képernyős LED televízió is. Üres kézzel senki sem távozhatott, hiszen minden látogató ajándékot is kapott a Nemak-tól. Az élményekkel teli nap végén a jóleső fáradtsággal távozó kollégák és családtagjaik mosolygós arcáról le lehetett olvasni, alig várják már a következő vállalati rendezvényt! A bevezetőben említett, immár házaspárnak pedig azt kívánjuk, legalább annyi örömben és boldogságban legyen részük, amennyit mi a Nemak Győr Kft. idei családi napján gyűjtöttünk!

A hangulatról beszéljenek az alábbi képek, illetve a videós összefoglaló! (Munkatársaink még több képet találnak a honlap “Dolgozóknak” menüpontjában.)